HEGYI KERÉKPÁROZÁS, Várnak a hegyek!

Szerencsés gyermekkorom volt...

Kisgyermekkoromban rengeteg időt töltöttem szüleim hétvégi telkén. Mikor meguntam a telek adta lehetőségeket, biciklire pattantam, és felfedeztem a környéket. Ahogy nőttem, a környék kitágult. Börzsöny szívében a Csóványostól a Nacsapéregig tekeregtem az erdőben, többnyire egyedül, egy csepel BMX kerékpárral. Mobil nem volt nálam, és semmilyen elektromos nyomkövető kütyü sem. Így aztán megtanultam vigyázni magamra :) Később a bicikli egy masszív montira cserélődött az akkor már fék nélküli BMX helyett. A monti önmagában is volt vagy 18 kiló :)… Mindenesetre beleszerettem a hegyi utakba - és a kihívásokba. Szerettem megmászhatatlan meredekségű ösvényeken feltekerni, mezőkön átgurulni. A legnagyobb élvezetet az jelentette számomra, hogy meglepően gyorsan elérhetek olyan helyekre, ahová korábban csak hosszú és kissé unalmas sétával jutottam. Otthon, a lakótelepen összeverődve, barátaimmal rendszerint a Dunapart felé vettük az irányt, ahol a "halálgödör" leküzdése volt mindenki számára alapvető feladat. Ebbe igen meredeken kellett viszonylag gyorsan belegurulnunk, hogy a szintén meredek felfelé vezető úton ne fogyjon el a lendület és ne álljunk meg pont a teteje előtt, mert akkor jött a hanyattesés. Ez ciki is volt, és kissé fájdalmas is. Emlékszem még a farolgatásokra és az ugratásokra is, a szanaszét szóródó homokra, a csikorgó kerekekre. Rendszeresen jártam a városba is biciklivel, ahol megtanultam, hogy úgy kell tekernem, mintha láthatatlan lennék – a forgalmat a legkevésbé sem zavarva. Akkor nem eshet semmi bajom. Szeretném, ha ezeket az élményeket átadhatnám azoknak akik velem tartanak egy néhány órás kiruccanásra!